Narancsbőrrel küzdesz? Hogyan tudok segíteni?

Hogyan tudok segíteni, ha narancsbőrrel küzdesz?

Az alábbiakban összeszedtem minden információt, amit tudnod érdemes a narancsbőrről, és arról, milyen módszerekkel tudjuk csökkenteni ezt jelenséget.

Mi is az a cellulit?

A cellulit -narancsbőr- a zsírsejtek megnagyobbodása és a kötőszövet lazulásának hatására kialakuló, nem kizárólag esztétikai probléma. A megnagyobbodott zsírsejtek a kötőszövetben csoportokat alkotnak, legtöbb esetben nyomást gyakorolnak az ér- és nyirokrendszerre, ezzel megakadályozva azok rendeltetésszerű működését. Ez hosszú távon keringési problémákhoz, s ezek járulékos betegségeihez (nyiroködéma, visszértágulat, gyulladásos megbetegedések…) vezethet. Ezért nagyon fontos, hogy amikor megjelenik a narancsbőr, akkor ne úgy tekintsünk rá, mint egyszerű „szépséghibára”, vegyük komolyan testünk jelzését, változtassunk az életmódunkon egészségünk megőrzésének érdekében! 

Legelső „dolgunk”: jelentősen megnövelni a vízbevitelt, hiszen a szervezetünk csak megfelelő mennyiségű víz segítségével tudja nyirokrendszerünk egészséges működését biztosítani! Emellett igen fontos a megfelelő étrend, mely támogatja egészséges anyagcserédet. Ennek összeállításában kérhetsz segítséget a szalonban dietetikus szakembertől.

Milyen kezelésekkel tudok segíteni neked a cellulit tüneteinek enyhítésében, megszüntetésében?

Nagyon fontos, hogy narancsbőr és narancsbőr között óriási különbség lehet! Ha valaki látatlanban azt mondja neked, hogy mondjuk 6 alkalom után biztosan eltűnik a cellulit a problémás testrészről, az valótlant állít. Minden esetben személyesen fel kell mérni a bőr szerkezetét, állapotát, az egészségügyi vonatkozásokat, az életmódot, étkezési- és folyadékfogyasztási szokásokat, és mindezek ismeretében tudunk összeállítani egy számodra ideális kezelési tervet.

Az alábbiakban felsorolt szolgáltatásokat speciálisan hozzád igazodva, kombinálva alkalmazzuk a kívánt eredmény elérésének érdekében.

  • alakformáló-, cellulitmasszázs
  • nyirokmasszázs
  • hullámmasszázs
  • InfraSlimX infrabicikli
  • infraszauna

Ezen szolgáltatások önmagukban is hozzájárulnak a narancsbőr tüneteinek csökkenéséhez, de látványos és hosszútávú eredményt csak kombinált formában, kúraszerűen alkalmazva hoznak. A kívánt eredmény megtartásához pedig fenntartó kezelések is szükségesek, amelyeket azonban már jelentősen ritkábban kell igénybe venni. 

Mit kell tenned, ha szeretnéd, hogy segítsek neked?

Kérj időpontot egy személyes konzultációra és közösen összeállítunk egy olyan kezeléssorozatot, ami segít egészséged megőrzésében és a cellulit okozta tünetek enyhítésében!

 

Kapcsolódó tartalmak

Figyelj az ellenjavallatokra! Masszőr, kozmetikus…

Bár mindenkit, aki először jelentkezik be hozzám bármelyik szolgáltatásomra, igyekszem kikérdezni már a telefonban, alkalmanként belefutok, hogy itt derül ki számomra, olyan probléma áll fenn a vendégemnél, ami miatt meg kell tagadnom tőle az általa választott...

InfraSlimX infrabicikli élménybeszámoló

Első körben elmondanám, hogy bár itthon minden nap mozgok (hastánc, RTM), hetente egy alkalommal eljárok csoportos hastánc órára, és alkalmanként jár hozzám RTM oktató, aki ellenőrzi, hogy az előírt gyakorlatokat helyesen kivitelezem-e, kifejezetten edzeni nem...

Klimatizált masszázs és alakformáló szalon

Szalonomat úgy alakítottam ki, hogy a hőmérséklet mindig az éppen aktuális tevékenységhez optimálisan beállítható legyen. A fűtésről egy tized fok pontossággal állítható termosztát gondoskodik, nyáron a nagy melegben pedig a helyiséget oly módon hűtjük, hogy a bent...

Vélemény az InfraSlimX infrakerékpárról

Kipróbáltattam a férjemmel az újonnan beszerzett  InfraSlimX infrakerékpárt. Megkértem, hogy mint férfi írjon róla nekem pár sort. Hát, meglepett… az alábbit írta... InfraSlimX vélemény a férjemtől Először is szeretném megköszönni, hogy ismét munkát adsz nekem! Kedves...

Az aromaterápia jelentősége bőröd szempontjából

Aromavíz-permetező tartályának köszönhetően az ISX személyes igényed szerint orvosi levendula-, citromfű-, damaszkuszi rózsa aromavizet juttat a bicikli lezárt terébe, bőrödön keresztül ezek felszívódnak, s szervezetedben kifejtik jótékony hatásukat. Az orvosi...

Ózonterápia

Az ózon növeli a szöveteid oxigénellátását, oxidálja ereidben lévő esetleges lerakódásokat, és kitisztítja a véredényeidet. Sokoldalú felhasználási lehetőségei között szerepel a sebgyógyítás és fertőtlenítés. Bőrstimuláló hatása eredményes a ránctalanításban és a...

Kapcsolódó szolgáltatások

InfraSlimX - infrabicikli

Az InfraSlimX vákuumos fekvő infrabicikli olyan eszköz, mely összetett segítséget nyújt ha formálódni, fogyni, edzeni vágysz.

Alkotóelemei a kerékpár, az infrasugárzók, vákuumozható belső tér, kollagén-fényterápia, aromavíz-adagolótartály, oxigénterápiás berendezés, ózonterápiás funkció.

Különböző összetevőinek köszönhetően hatékony zsírégető, bőrfeszesítő, csökkenti a cellulit okozta tüneteket, javítja a keringést, növeli az állóképességet és nagyban hozzájárul a salaktalanításhoz, felgyorsítva a méregtelenítési folyamatokat.

Alakformáló masszázs-cellulit masszázs

Alakformáló cellulitmasszázs kezelésünk sokat javíthat állapotodon, segítségével megelőzhetőek a narancsbőr okozta járulékos egészségügyi problémák, mint például a nyirok-, és vénás keringési rendellenességek, a túlsúly és mindezen állapotok velejárói, következményei, betegségei.

Hullámmasszázs - Dr.Life!

Nyirokmasszázsra (legyen az gépi, vagy kézi) minden egészséges embernek szüksége lenne átlagosan kéthetente ahhoz, hogy nyirok-, és érrendszere hosszútávon megfelelően működjön. Használatával megelőzhető az olyan nyirok-, és érrendszeri problémák kialakulása, mint például a visszértágulat, visszérgyulladás, trombózis, seprűvénák, nyiroködéma. Ezen kívül a nyirokkeringés serkentésével jelentősen támogathatjuk a különböző alakformáló- és testsúlycsökkentő eljárások hatásfokát.

Mindezeket figyelembe véve igénybeveheted Dr.Life hullámmasszázs gépünket, az általad kiválasztott gyakorisággal.

Nyirokmasszázs, anyagcsere serkentő masszázs

Amellett, hogy segít szervezetednek a méreganyagok kiürítésében, és ezáltal a tünetek csökkennek, elmúlnak, fizikailag jobban érzed magad, a stresszes életmód okozta lelki tünetek is enyhülnek, szellemileg is kipihent,  felfrissült leszel a 60/90 perces kezelés után.

Infraszauna

A “méregtelenítési” folyamatot elősegíti az infraszauna, és emellett kalóriát is éget! Gondolom nem kell mondanom, hogy rendszeres használata mennyire jótékony hatású a szervezetre. Az infraszauna akár naponta is használható, de ha hetente egy alkalommal eljársz hozzánk, már azzal is nagyon sokat teszel az egészségedért. Ja igen! És nem utolsó sorban rendkívül pihentető kikapcsolódásnak is.